A hiányzó magyar ízek

Apuka, Anyuka büszke lenne rám. Történt ugyanis egy szép őszi lappföldi délután, hogy a Rovaniemiben élő kis magyar kolónia magyar ízekre vágyott. Paprikára, HorváthRozália-borsra, raklap hagymára, pörköltszaftra. Adrienn pedig, aki gyakorlott külföldi magyarnak számít itt Finnországban, pontosan tudta, mivel kell telepakolni a batyút, ha huzamosabb ideig elhagyod a Hazád. Mit neked meleg ruhák, minden szir-szar kütyü, kozmetikum ami ezerszer olcsóbb otthon...nem nem! Ő bizony bográccsal, meg egy tonna magyar fűszerrel jött el hazulról. Ezúton is köszönöm neki.



A házak között található játszótér szerves részét képezte egy fedett tűzrakóhely, amely a gulyás melegágyául szolgált. Ádám tűzmester felhevítette a katlant, aztán 3 perc sem telt bele és 1 kiló hagyma rotyogott a bográcsban. Minden magyar étel alapja(-: Igaz 3 órát fagyoskodtunk a főzés közben, valamint hisztériáztam a folyós leves állag miatt, amikor Peter egy óvatlan pillanatban felvizezte a szent eledelt, de ezt leszámítva tökéletesre sikeredett a Gulyásleves. A Képek magukért beszélnek szerintem. Azon kevés pillanatok egyike, amikor feltekintesz az égre, és csupán a felhők formájából tudod, h az otthon bizony legalább 1000 km-re van; de te sóhajtasz egy mélyet, és megborzongsz h milyen jó érzés, h magyarnak születtél. Teli hassal, hagymásgulyásböfivel (:

Avagy az első finn fénypróba

Hamár nem töltöm itt a farsangot, legalább jutott nekem egy nap amikor jelmezbe bújva csinálhatok hülyét magamból. Péntek volt, meglepően nemhideg. Mivel Peti nem állt a ház előtt, iskola helyett a városba bicikliztem maskarákat válogatni. Az ötlet egy AIDS ellenes szórólaptól jött, h melegzsarunak öltözzek, de sajnos ez nem volt elég rémisztő a többiek szerint (hát én tuti jobban befosnék, ha a hokiálarcos Jason helyett egy HIV+ személyiség látogatna meg éjszaka öklözőzsírral átitatott gumibotjával hadonászva...), így hát vásároltam magamnak egy műanyagfejszét, így legalább akikben nem manifesztálódott a gaycop-hasonmás első pillantásra, azoknak még mindig hagytam egy esélyt, h finn favágónak nézzenek.

Szerelésem további darabkáit a turkálóban szedtem össze, különösképpen a csíkos női felső kiválasztása okozott kellemetlen perceket, amikor a női osztályon szabályos osztályharcot vívtam a helyi "turibantúrok, de trendi vagyok" nőstényördögökkel minden egyes vállfáért...és akár hiszitek, akár nem, a legótvarabb, giccsflitteres, "hozzá nem érnék aki ilyet hord!" ruhák körül úgy kőröztek a csajok, mint legyek egy raklap csípős, másnapos szarkupac körül. De én nyertem...



Este 6 körül jött 2 azaz kettő darab tutorlány, akik segítettek feldísziteni a közös helységet, majd gyors zuhany, szárító és kosztümöltés után pedig epekedve vártuk Ádival, hogy az óra elüsse a 9-et. Az oszták lakótársam, übermensch Mihály hazaugrott az autójáért az őszi szünet alatt, valamint volt olyan kedves, és megajándékozott minket egy csomag CO₂ patronnal, így végre letesztelhettük az ajándékba kapott szifont a méltán Veszprém-szerte csudálatos és felülmúlhatatlan fényitallal. Eleinte persze próbáltuk titokban tartani a lakásunkban bulizó mintegy 40 embertől, azonban mire kijöttem a szobámból az első szertartás után, már körbejárt a hír, h létezik vmi legendásan ütős pia, amit a magyarok sunyiban tolnak az egyik szobában.

Nahát valahol itt indult el a gallyúr-híró bajnokság, ami aztán meg sem állt hajnalig. A házibuli után irány a Doris bár, ahol vmi verekedés kerekedett az cserediákok meg a finnek között, mindössze arra emlékszem, amikor is Stephan the Sveitsilainen a színpadról nekifutásból két lábbal beleszállt a földön hempergő emberhalmazba, aztán jöttek a kidobók és szép sorjában kitessékeltek vagy 8 cserediákot. Én eközben a kedvenc szöszimmel turbékoltam, és miután észrevettük mi történt, próbáltuk menteni a helyzetet. Több kevesebb sikerrel...

A buli után taxit szerettem volna hívni, de valahogy az angolom az artikulálatlan hárzshárzshárzs-ba fulladt, mi mást mondhatnék, minthogy nem voltam épp a helyzet magaslatán. De Sanna (kedvenc szöszim) viszont igen, ugyh a cirka fél óra és 15 euró után végre a koleszban találtuk magunkat/egymást. Lefekvés előtt le kellett műtenem a szoknyája hátulján lévő nyuszifarok pamacsot (igen mert Ő Playboy Nyuszinak volt öltözve), ami egy biztostűvel volt rögzítve, és mivel szegény nem tudta angolul elmondani mit szeretne (és valószínűleg esélyem se lett volna felfogni), vagy 20 percig megállás nélkül karattyolt nekem finnül. A végén persze a jó öreg non-verbális kommunikáció győzedelmeskedett; megfogta a kezem, rátette a fenekére, majd együtt kitapogattuk a problémás részt, és elhárítottuk a biztostű okozta kellemetlenséget(-:

Ez a buli méltán érdemelte ki a "best party ever" és a "most painful headache ever" díjakat. Köszönjük Mr Fény! További képekért kérjük klikkelődjön a narancssárgára!

Bizony, bizony, esik a hóóó!

Rovaniemi, 17:30, -3℃ végre végre havazik! Beautiful isn't it?

A jól megérdemelt pihenés

Egy hét Őszi szünet. Itt úgy hívják h "Self Study Week", dehát mindannyian tudjuk mit jelent ez. Bulizás, kirándulás, rosszalkodás. Illetve a mi esetünkben mind a három egybegyúrva. Ennek tudatában szálltam fel a Helsinkibe tartó vonat 53-as vagonjába 10-ed magammal reggel 7-kor. Kicsit álmosan, csöppet szorongva. A röpke 10 órás út kellemesen megdolgozta az ülőgumóimat, azt kell hogy mondjam, azon szürreális álmom utófájdalmai váltak valóra, amiben Paris Hilton-nal teniszeztem, és a Kisasszony nyerésre állásom elleni nemtetszésének hangot adva jól elnáspángolt az ütővel...

Lényeg, végre ott voltunk a finn fővárosban, elcsíptünk egy taxit, majd 30 euróval szegényebben, és a jókedvünket a kocsiban borravalóul hagyva szálltunk ki a hotel előtt. Gyors check in, és kipakolás után szomorúan vettünk tudomásul, h ha a hotel kedvező árát kompenzáljuk a minket a belvárosba juttató buszjegyek számával és árával ("répával és céklával"), tulajdonképpen ugyanott vagyunk, mintha a city center-ben foglaltunk volna szobát. Erre mondtam, h : "Nevermind, shit happens." Ezt gyors étel-ital bevásárlás követte a benzinkúton, majd megrohamoztuk a belvárost. Hiszen szombat volt, éjszakai blues-élet szag keringett a levegőben. Azzal tisztában voltam, h zsúfolt lesz a fővárosi éjszaka, de korántsem gondoltam volna, h filmbe illő 100 méteres sorok állnak minden klub előtt, több órára növelve ezzel a várakozási időt. Ugyh bosszúból beültünk egy kocsmába, és az hajnalig 6 eurós sörrel mulattuk az időt. És persze jelentkeztünk a "Milyen kicsi a világ" sorozatunk első számával is, hiszen ki mással futottunk volna össze Helsinki közepén, mint a pár svájci és holland cserediákkal a koleszból. Volt ám heje-huja vigalom, szarfolt lett az arcomon, de persze nem, viszont a gonosz ikertestvérem csinált pár igazán remekbeszabott videóinterjút mindenféle szabados témában, az arra jogosultak meg is tekinthetik majd, ha ez a telibekincselt fémhalmaz hajlandó lesz fél óra videókonvertálást elvégezni túlforrósodást színlelés, valamint önkikapcsolás nélkül. (Dear albacomp, thanks for the support again, ha a nagymamám lennél azt kívánnám, h romoljon meg az összes befőtted!)

Másnap 3 óra alvás, a svédasztal teljes étel-, és italkészletének gyomorba ürítésé után elindultunk várost nézni. Parlament, múzeumok, templomok és a "nézd mekkora galamb!"-okkal teli kikötő (értsd: sirály Noncsimódra) volt legfőképp a terítéken, hiszen sör, pizza, fagyi és viszkiskávé a világ más városaiban is kapható. Röviden és tömören gyönyörű volt, jól éreztük magunkat, ráadásul az időjárás is kegyes volt hozzánk. De jobb lesz, ha a városnézésről inkább a képek beszélnek helyettem. Este a változatosság kedvéért ismét elmentünk szórakozni. A helyet Klub Onnela-nak hívták, és többek között azért nőtt a szívemhez, mert kb. 2000 bárpulttal, és 2 zsilliárd szöszivel szerelték fel aznap estére. Komolyan, még a plafonról is csajok lógtak mindenféle fürtökben; mindenfelől fülledt erotikával telített női hangfoszlányok kúsztak a fülembe, miszerint: "hey sexy, do you want to dance with me?" - persze több mint valószínűtlen, h ez tényleg megtörtént, de valahogy mégis ez az érzés ivódott belém, és rágta bele magát mélyen a csontjaimba. Hajnali 3-kor sajnos el kellett jönnünk, mert a többiek fáradtak voltak, megcsíptünk hát egy karaokee taxit, és vmi eszméletlenül idétlen, überszánalmas nótavisítozás közepette száguldottunk végig Helsinki kihalt utcáin, h még utoljára elbúcsúzhassunk a finn főváros remegő neonfényes, kocsmagőzös éjszakájától...



A szokásos 3 óra szundi, illetve svédasztal megrohamozása után nagy nehézségek közepette összepakoltunk, kijelentkeztünk, és elvillamosoztunk a kikötőbe, h aztán a óriáskomp fedélzetére felpattanva megrohamozzuk az észt fővárost, Tallint is. Két főváros 1 nap alatt...jó mi? Ez olyan lehet, mintha Pestről felhajókáznál Pozsonyig a Dunán, miközben arról álmodozol h bárcsak visszafoglalhatnád ami a Tied volt egykoron, vehetnél adómentes cigit meg alkoholt. Nos, itt az álom valóra vált, mivel nemzetközi vizeken nem kell adót fizetned, szóval szépen gondosan bespájzoltunk a 2 napos tallini mókára. Meglepetésünkre a komp tele volt idős finn nyuggerekkel, akik csak az olcsó vedelés miatt váltottak jegyet...éljen soká az alkoholturizmus! Totál rottyon levő papik és mamik tolták a karaokee-t meg a nyerőgépet, és mindenki okosan kiskocsival szállt fel a hajóra, amit meg lehetett pakolni 4-5 rekesz sörrel. A kikötőkben külön lecsupaszított tolókocsik voltak fenntartva az olyan egyéneknek, akik esetleg már nem tudtak járni, annyira széjjelkaszálták magukat szesszel, a security személyzet pedig szépen betette őket a kerekesszékbe, majd eltolta őket a taxiállomásig, ráadásul volt olyan kedves, h nevetgélve belapátolta őket a taxiba, jó utat kívánva, jöjjön máskor is felkiáltással...(ugye rémlik a Félelem és Reszketés Las Vegas-ban kaszinóba beengedős étertörténete?)



Röpke 3 óra alatt át is szeltünk a Balti-tengert, és a kompon még magunkba installált Jéger+sör kombó után kissé becsiccsentve pillantottuk meg Tallint. A lányok magukra vállalták a diákszálló megtalálását, cserébe viszont ránk hagyták a ólomtéglákkal megpakolt táskáikat...hát mit ne mondjak, én bírom a terhelést, de fél óra után majdnem sírtam(-: hiába nehéz a serpák élete...
A szállásunk tökéletes helyen volt, az óváros szívében. Az utcák, a középkori romok, a templomok teljesen olyan érzést keltettek bennem, mintha otthon lennék magyarföldön. Ráadásul az árak is voltak olyan jók, h leszaladtak a lépcsőn a magyarországi színvonalig. Hozzátenném nagy nagy örömünkre. Este meglátogattuk a Beer House éttermet, ahol 8 fajta házisört csapolnak, valamint igen igen jól főznek. Grillezett bárányhús friss paszullyal, indiai édes-csípős mártással, vokban egybesütve. Ezt rendeltem én és mi mást mondhatnék, minthogy zseniális volt. A gyomortájéki vágyainkat kielégítve találván visszagurultunk a diákszállóba, majd megismerkedtünk a finn ivósjátékokkal. Aznap ki sem mozdultunk a szobából, talán esélytelen is lett volna...

Másnap frissen, üdén, kivasalva ébredtem, Jürgennel elmentünk reggelit venni a csapatnak, majd miután mindenki lecsutakolta magát, futtatuk a Sightseeing in Tallin 2.0.exe-t. Mint már említettem volt, az Óváros tényleg gyönyörű, és midőn annyi de annyi, sőt talán megannyi látnivaló volt, h két nap is kevés lett volna rá, úgy döntöttünk, h el sem hagyjuk az oldtown területét. Galériák, vár és börtönmúzeum, templomok, vártornyok, őket mind mind végignyálaztuk, valamint ráakadtunk a Magyar Nagykövetségre is, és persze jó idétlen turistához méltóan ellőttünk pár fényképet a nemzeti lobogónk alatt. Megéhezés, éttermezés, bevásárlás, iszogatás. És végül egy bárba is elmentünk szórakozni, illetve kellemes idilli környezetben eltölteni a búcsúesténket. Sajnos épp rosszkor (hétfőn és kedden) tartózkodtunk Tallinban, ugyanis ilyenkor az összes Klub és diszkó zárva van. Azért megnyugtatásul közlöm, h ez nem akadályozott meg minket abban h rosszalkodjuk és táncoljunk hajnalig. Ráadásul ugyanúgy készült pár remekbe szabott észosztós videó, később posztolni fogom, mindenki okulására.



A pihe-puha kanapé ismét kényelmes hálótársamnak bizonyult, így hát kellemesen kipihenve ébredtem déltájban, amikor már mindenki pakolt és takarított. Gondoltam csatlakozok, de a hirtelen mozgástól instant fejfájást kaptam, így hát jobbnak láttam halottnak tettetni magam. Aztán persze a zuhany, szárító rendbe tett, meg amugy mi az nekem 4 napon át éjszaka partizni, 4 órát aludni, valamint egész nap várost nézni pihenés gyanánt? Kemény vagyok, mint Tarzan sarka. Egy dolog amit soha nem felejtek el, amikor is ültünk a kávézó-reggelizőben, sztoriztunk az elmúlt estéről, és csak nevettünk megállás nélkül...már aki tudott, mert pl Peter azzal volt elfoglalva, hogy valahogy megakadályozza az Alien előtörését a gyomrából. És a felszolgáló néni akarva-akaratlanul csak tovább húzta a szenvedését, ugyanis a reggeli forgalom miatt 20 percig tartott kiszervírozni a palackba zárt orvosságot (jelen esetben ásványvizet). Délután visszafolytunk a komppal Helsinkibe, megint okulva az "így szórakozik a nyuggerréteg Finnországban" egy újabb epizódjából, majd taxit fogtunk a kikötőben a pályaudvarra, és felültünk az éjszakai vonatra Rovaniemi irányába. 900 km-mel és 12 órával később végre valahára megérkeztünk...épségben, takonyfáradtan, de jó hangulatban.

Egy élmény volt. Az elejétől a végéig. Mit kell nekem több fesztivál, EFOTT, Sziget, omlásveszély, inkább utazgatni, mindenféle kalandokba keveredni, rosszalkodni, rossz-jaffa turistáskodni. Végszó gyanánt pedig, Mr. Erasmus, köszönöm az anyagi támogatást(-:

Rénszarvaslesen

Bizonyára említettem sokaknak, h érdekességképpen vettem fel egy Reindeer Husbandry (Rénszarvas Tenyésztés) c. tárgyat a suliban. Azóta már le is vizsgáztam belőle, sajnos csak egy szánalmas 4-est sikerült abszolválni, ami egyébként nem is nevezhető annyira rossznak, főleg az órák látogatottsági arányának tekintetében. Tudom, tudom, ha már itt vagyok tanuljak, járjak órára, csináljak vmi értelmeset, de ez az kurzus különösképpen kibírhatatlannak bizonyult...

Tudni illik, Mr Veikko Maijala, a rénszarvastanár angol (finissz englissz) kiejtése és mondanivalója nem csak h érthetetlen és kibogozhatatlan volt, hanem fél óra után elviselhetetlen kígyósziszegéssé fajult, és midőn 1 újabb fél óra elteltével már az egész osztály instant headshot-ért könyörgött, én az alkaromról tépkedtem a szőröket, hátha a saját magam által okozott fájdalom valahogy visszazökkenti az agyamat a való világba. És ha már instant headshot hiába váratott magára, kaptunk ajándékba ettől a földönbelüli fazontól olyan gyilkos fejfájást, amit kedves Patrik barátom sokat hallatott és emlegetett "visító óvodáscsoport" metaforája is csak töredékében fedne le.

A kis kitérő után rátérnék a pószt lényegére, ugyanis a fennt említett szenvedésért cserébe betekintést nyerhettünk egy "rénszarvastelep" életébe. Azért az idézőjel, mert ezek a dögök tulajdonképpen szabadon élnek egész Finnország területén, nem pedig ketrecekben, vagy zárt legelőkben rohadnak, mint a tikok meg a riskák. Ilyen formán, ha le akarják vágni őket, vagy csak beoltani, külön megetetni, össze kell őket terelni. És h tudják melyik állat kinek a tulajdona, a születésükkor belemetszenek a fülükbe egy egyedi "earmark"-ot, ezáltal könnyű őket azonosítani. Íme két videó ahogy a dögök hörögnek meg zörögnek:





Ti ebből csak 1 percet kaptok, én 3 órán át bámultam a telepet, az embereket, ahogy hajkurásszák, szeparálják a gyógyítani, levágni, illetve szabadon engedni kívánt állatokat. A húsfeldolgozó pajtába is bepillantást nyertem, ahol a következő ajándék fogadott:



Igen, ez nem rénszarvas, hanem jávorszarvas, ez nagyobb mint egy ló, sőt még a manbearpig és a jeti sem kőrözi le (-: Őket szabadon lehet vadászni, mert sok van belőlük, és csak eleszik a rénszarvasok elől a kaját. És akkor a végén álljon még egy Klikk is, ha érdekelnek a további fotók. Nekem egy élmény volt. Igazi finn kuriózum, mint a koskenkorva vagy a salmari (ezek piák).

Rákos Pizza

Ezt a finomságot Ádám sütötte nekem szülinapom alkalmából. De igazából nem hibáztatom, mert másnaposak voltunk és sorozatfüggők. A széle szénné égett, de legalább a közepe ehetetlen volt.

Kell pár nap rosszullét...

Kell bizony, úgyis túl jó a levegő, túl szép a táj, túl csiripelősek a helyi pingvinmadarak. Ezért hát:

szupermárket kirabol
sok tálca sör felpakol
suliteendeők elnapol
Indulhat a Rákkenróól

Magyarra fordítva kibéreltünk egy 100 Fős erdei házat szaunástul, elvehetetlen örökpanorámástul, és ráeresztettük magunkat mi, cserediákok és kedves tutorsereg. Egy egész hétvégére. Csak h érzékeltessem, mennyire volt RnR hangulat, elárulom nektek, ha a víkend után visszaváltott sörösüvegek 80 eurót (~20e HUF) hoztak a konyhára. De ne szaladjunk ennyire előre...

Megérkezés után a CHC (Crazy Hungarian Crew) férfitagjai gyorsan elfoglalták a nappalihoz legközelebb eső szoba ágyait, így biztosítva maguknak a 24 órás elérhetőséget a 2 napos partilainen során. A tutorok nagyon felkészültek, a 2 nap alatt csupa vicces, néha néha hülyeúr "get to know each other" játékkal szórakoztattak minket, illetve mi egymást. Volt mindenféle feladat a "seggel rajzolj betűket"-től a "bekötött szemmel való egymás tapogatásán"-ig. És jóóó volt. Hülyéskedni, csacsogni angolul ebben az interkultúrális miniközegben. És hát ahogy ez ilyenkor lenni szokott, aktív sörözésnek köszönhetően hamar feloldódtak a gátlások...és miközben sorra nyertem a ki tud tovább egy levegővel ordítani játék fordulóit az erdőben, Péter és Ádi bennt tartották a frontot és szórakoztatták a többi cserediákot. Mondanom sem kell, h ettől a ponttól kezdve mindenki fejből tudta a nevünket és h honnan jöttünk, valamint megtanulta h a CHC nem más, mint garancia a jó hangulathoz (-:

Az már csak mellékesen említem meg, h a vasárnap hajnalban 3 és 5 között különösképpen jót pihengettem a szaunában (DSZSZ), és kiérdemeltem egy igencsak kellemes csókot is egy szöszitől
(-:

Képek alant, tessék bátran Klikkelni.

Lélegzetelállító Kultúra

Szinte parancsba adták a tutorok, h mivel hétvégén ingyenes az Arktikum Museum, hát tessék elmenni művelődni. Az internet hiánya okozta mélabú és a dolgos hétköznapok utáni - az egész víkendet megfertőző - demotiváltságunk legyőzéseképpen úgy döntöttünk, ám legyen, hamár vasárnap, akkor kultúra. Nem vártam semmi különöset, azt végképp nem, h ennyire le fog nyűgözni. A hatalmas, íves épület csak úgy hivogatott magába, és midőn beléptem a kapun, és elcsodálkoztam a méreteken, arra gondoltam, hogy az a gyönyörű szöszi NEM, hogy az a fincsi óriáspizza NEM, h mennyire fárasztó és unalamas lesz végigsétálni az összes termet. Hát tévedtem.

Alapvetően 4 nagy részből/kiállításból állt a kultúrinjekció: először az Északi sarki expedíciók és jelenleg is folyó kutatások részleteibe tekinthettem bele, majd Lappföld 200 évvel ezelőtti életébe röpített vissza a múzeum jobb szárnya, harmadjára a finn cigány kultúra érdekességeit fintoroghattam végig "bazmeg ezek mát itt is itt vannak?" felkiáltással (Elnézést cigányt mondtam volna? Jaj hát nem, ezek csak afféle a sarkkörön gyilkos naptól lebarnult szolgalelkű serpák lehetnek). Végül, de nem utolsósorban pedig az előadóteremben (moziban) vetítettek le 2 érdekes múlt századi dokumentumfilmet.

Szeretnék kicsit részletesebben mesélni az "Arctic Research" kiállításról, hiszen az a tárlat okozta a 2 órás tágranyíltszemes-pislantásmentes ámulatot a szürkeállományomnak. Az persze otthon is megszokott, h egy színvonalas múzeumban igényesen elrendezett, megkomponált, színes információhalmaz tárul elénk, ha kifizetjük a belépőt, az viszont már kevésbe, h a töménytelen ismeretanyagot mindenféle masinával, kis játékkal teszik kellemesen feldolgozhatóvá, unalomgyilkosan szórakoztatóvá. A kitömött állatok mellett felszereltek egy lézerpisztolynak kinéző mikroszkópot az összes ott honos bundás állat szőrmintájával, és a monitoron végigkövethetted a jegesmedve és a sarkköri albínóvérnyúl "haja" közötti különbséget (szőrszálhasogatás...). Aztán volt egy masina, amibe behelyezhetted a tenyered (Nem, nem hülye németlehúzós balatoni jósológép), ha meg akartad tapasztalni, milyen érzés a -30℃. A legérdekesebb dolog mégis az Északi Fény csodálatos mivoltát hirdető köralakú, minimozi volt, mely a fekete fátyollal elsötétített, kör alakban kényelmes fekvőhelyekkel ellátott, pihenős, plafonra vetítős idillszigetével varázsolta el a betérő múzeumlátogatót(-:

Ezért a mondatért járna egy ötös magyarból, és egy "ne nyálazzál köcsög!" a barátoktól. De hát tényleg lenyűgözött...örülnék ha létezne ilyen múzeum Demszkigrádban is.
Itt található az Arktikum weboldala, itten pedig villanjon fel pár fotó a múzeumról, illetve a környékéről.

Egy kis Lappföld a busz ablakából

A videó sajnos nem tudja pontosan visszaadni, mit éreztem abban a pillanatban, de azért elmondom: a természet szépségét. Azt, h menthetetlenül körülnőtt az oxigén, a föld és a víz, és ez már így fog maradni életem végéig (Ergo nem bántam meg, h nem lettem űrhajós). Ha le tudtam volna húzni az ablakot, az jó óvodáshoz méltóan kilógattam volna az jó fejem, és felszürcsöltem volna az jó bogarakat. Mint ahogy az jó planktonokkal teszi az jó bálna uraság.

Avagy az aklimatizálódási folyamat képekben

Bizony, bizony, igéretem betartva, a képek meg felb*szva feltöltve (-:
Garantáltan válogatott ajándékcsomag: klikk

Kolesz, blondemission, partilainen

Nos kérem! Akkor következzen a beszámoló 2. része. Az itteni koleszok inkább apartmanokhoz, lakásokhoz hasonlítanak (tulajdonképpen azok is!), hiszen az itteni egyetemisták nem hegyet mászni, meg medvére vadászni - egyszóval turistáskodni - jöttek, hanem tanulni. És ennek bizony vannak feltételei. Aki valaha is sórvadt koleszban a suli alatt, az pontosan tudja, mennyire fontos, h legyen egy kis vackod, ahová elmenekülhetsz a világ zaja elől.

Kellemesen csalódtam, amikor beléptem először az "új otthonom" kapuin, mivel itt minden kellék megtalálható egy olyan komfortos, kényelmes élethez, amilyenhez egy albérletben lakó egyetemistás szokott. Ami meg hiányzott volna, azt pótolták a lakótársak. 2 double meg 2 singleroom nyílik a folyosóról, valamint a lakás büszkélkedhet egy közös helységgel egybeolvasztott teljesen felszerelt konyhával is. A Wc-ben alvázmosó, míg a zuhanyzóban a zuhanytálca hiánya boldogítja/boldogtalanítja a kedves lakót. Ez a PVC-padlós fürdőszoba engem is meglepett, és egy kis körbekérdezés után hamar megtudtam, hogy a finnek egyeltalán nem vásárolnak zuhanytálcát, vagy kádat. De mindegy is, a seggslagg úgyis kárpótol mindenért(-:

Mesélhetek a lakótársakról is? Fogok! Aszondja' van egy mehikkói (Gibran), egy osztrák árja (Michael), Master J (Jürgen), a legjóidulatúbb német ember a galaxisbasn, valamint egy élsportoló észt srác (Martin). Ádileinent csak mellékesen említem meg, Ő nem csupán lakótárs, hanem jóbarát (mint SzolgaÚr...), és hát minek pazaroljak rá karaktereket, sokan úgyis ismeritek.
Gibran igazi világjáró, 16 éves kora óta folyton külföldön tanul, furcsa perverziója van, miszerint szereti ujjal megérinteni azt, akivel éppen beszélgetést folytat. Kicsit zavar, de még nem sikerült leszoktatnom róla. Elmondása szerint ez a barátság kifejezése...no bárhogy is van, azért remélem kaksi után van kézmosás(-:
Aztán itt van Michael, főállású mánágger, aki 21 éves és a tesójával saját, főleg reklámokra specializálódott filmstúdiót működtet Bécsben, éppen ezért gombnyomásra árad belőle a übermensch-parancsolgató kényszer.
Jürgen már 29, sok év IT iparban töltött kemény meló után döntött úgy, h még tanulni szeretne. Kicsit magának való, de rendkívül intelligens, jóindulatú és felettébb mód udvarias ember. Nemhiába szeretik a lányok(-:
Az észt srácot, Martint ritkán látjuk, mert profi biatlonos, és mivel most edzőtáboridőszak van, napi 16 órát síelve durrogtat ártalmatlan lufikra az Alpokban. Kellemes természetű, könnyen alkalmazkodó, és imádom a melegszendógépét!

Akkor most ugorjunk a Finn szöszikre meg az "így szórakozik az értelmiségi!" részekre. Ittlétem első hetében meglepődve tapasztaltam, h nagyon sok a kövér finn. Akármerre jár az ember, könnyen belebotlik a 3XL-es telekincselt búvárruhát viselő zsírfókákba. De most komolyan! Szélesebbek mint én metálterpeszben. Legyen akár szó lányokról, vagy fiúkról. Pedig csak egy McDonald's van és az is cefetül drága...szóval nem értem, azt viszont igen, h miért ád pénzt a Finn állam azoknak az embereknek, akik bizonyítani tudják, h lefogytak 5 kilót(-:

No azért nem ennyire rossz a helyzet, mint azt a mellékelt ábrák is mutatják. A finn szöszik gyönyörűek, kedvesek, és szeretnek minket, külföldieket. Iszony-uszony jó illatú és gyönyörű fehér bőrük van, vakító fehér mosolyuk, és nagyon sokat kell udvarolni nekik, amíg végül belemennek egy kis turbékba. De ez így van jól, én szeretem hódító hód szerepet(-:



A klubbok, diszkók többségében r&b, hip-hop muzsika szól, táncolni nem jó rá, de legalább élvezni sem lehet. Marad a sör, a szemezés és persze a:

"You're the most beautiful girl in the world I've ever seen in my whole life!"

Az alkohol nagyon drága a kocsmákban (3dl-es sör 3-5 Euró), de ez nem jelenthet problémát, mert ha kifogysz a készpénzből, fizethetsz bankkártyával is. A pin-kódról esetleg még az ősi finn legendákban olvashatsz, a tranzakció viszont gyorsabban végbemegy, mint a visszajáró kiszámolása és visszaszolgáltatása. A finnek nagy ivók, rendszerint majdnem járásképtelen állapotban jelennek meg a diszkókban, így álatalában értelemes emberi kommunikációra alkalmatlanok, kvázi mi, cserediákok állunk a hölgyek érdeklődésének középpontjában. Az osztrákok, svájciak iiiigazi jó-jaffa partiarcok, 10-ből 9x összeakadok velünk, ha az éjszakai bluesélet szaga megcsapja az orrom.

Este akkor izzítom a picasa-t, és felpakolok pár galériát, h ékes szavaim a látóidegetek impulzusaival is szinkronba kerüljenek.

Sziasztok!

Ugyan még blogmotor hiányában, de lelkesedésem teljében vágok neki hantázni. Először is megkérném Patrikot, h nyilvánosan ne baszogasson az esetlegesen überszánalmas html megoldásokért, vagy mielőtt megtenné, gondoljon bele h a 2in1 hajszárító-laktop kombóval eleve hendikeppel indulok a gondolkodás valamint a sok időt felemésztő igényes megoldások terén(-:

A következő pár sorban megpróbálom feleleveníteni itt tartózkodásom első hetének fontosabb momentumait. Kezdjük mindjárt a repülőúttal; Budapest 30℃, derült ég, a frizura ép, Helsinki 18℃, enyhén ködös, a séró már megsinylette az utat köszönhetően két dagadt finn uraságnak, akik nekipasszíroztak az ablaknak. Rovaniemi, 3℃, a frizunak lőttek, mer sapkába bugyoláltam és egy árva könnycseppel búcsút mondtam a nyárnak.

Túl voltam életem első repülésén (Zsóóófi mondta még emlékszem: "Ne aggódj Gabcsi, még egy gép sem maradt fenn az égen!"), és habár a Ferihegy kettő megszponzorálta a bátorságom egy pohár Borsodival (470 HUF), valamint egy 4cl-es Johhny Walker-ral (1200 HUF), a felszálláskor érzett reszketés örökre belém ivódott. Utólag azt mondanám, élveztem(-:

Reggel 6-kor érkeztem a Sánta Klód városába, a tutorok pedig didergőstül, kabátostul, csomagostul felpakoltak minket egy kisbuszba, és cirka egy óra alatt már be is költöztettek a koleszba. Minden vérprofin zajlott, percre pontosan, látszott, h fel vannak készülve az exchange student invázióra (Csak zárójelesen megjegyzem, h a bárki számára ingyenes oktatás miatt muszáj is nekik). Röpke alvás, aklimatizálódás és az uccsó rántotthúsos szendvics ("a rántotthús a kedvenc csokim!") elfogyasztása után kezdetét vette az egy hétig tartó pórázon rángatás, mely során egy életre elegendő kiképzést kaptunk a "Hogyan éljünk meg Finnországban?" c. könyvből.

És akkor következzenek az első benyomásaim:
A levegő annyira tiszta, h sok nagyvárosból exportált diáknak több óráig fájt a tüdeje. Ha le kéne írnom a környezetet, azt mondanám, 100%-ra olyan, mint a "Miért éppen Alaszka". Mókusok és kosárlabda nagyságú nyulak szaladgálnak az ablakom alatt, és amint leesik a hó, és eltűnnek a gombák és a zöld gyomok, a rénszarvasok is beljebb merészkednek a városba.

A helyiek szűkszavúak, de kedvesek; szerény véleményem szerint ez általában igaz Finnisztán lakóira. Minden boltban, üzletben a pénztártól kimenet pénznyerő automatákba (pl: gyümölcspóker) botlik az ember, a fiataltól az idősekig minden finn rászánja a visszajáró egy részét. Olyan ez, mint nálunk a blokkellenőrzés a Tesco-ból kijövet: mindenki megnézi, nem b*szott-e át minket a pénztáros. De ami igazán meglepő a dologban, az az, h a nyerőgépek az állam tulajdonában vannak, a bevételt pedig jótékony célokra fordítják. Nos igen, így is lehet ezt csinálni...

A suli Mo.-hoz képest 2050-ből jött, minden automatizált, a menzán figyelnek a helyes étkezésre, a tanárok segítőkészek, a könyvtár pedig tele van mindenféle IT témájú tétellel; minden megvan a windows alapoktól, a cisco-n és a PS biblián keresztül a súlyos java és linux programozós könyvekig. Ha jómagyar lennék, akkor biztos elcsakliznék egy-kettőt, de most elsősorban azért vagyok itt, h minden olyat magamba szívjak, amit később kis hazám javára tudok fordítani(-:

Huhhh a lányok meg bulik meg a többi hasonló sorsú cserediák...nagyon megédesítik az életemet, de erről majd a következő memoárban mesélnék részletesebben, persze fotókkal megspékelve, mert ez a betűhalmaz manapság már nem elég audio-vizuális. Kis türelmet, amíg behozom a lemaradást(-:

RnR